Tinderezz tudatosan – 2. rész

Halmozottan hátrányos a helyzet

A karácsony, a szilveszter és az új év közeledte nehéz időszak az egyedülállók, a társkeresők számára is, amit most még ez a járvány is megnehezít. Ehhez szeretnék egy kis támogatást adni, hogy aki eddig is használta az online társkereső alkalmazások valamelyikét, kicsi védőburkot építve maga köré most se adja fel, miközben vigyáz is magára, hogy ne sérült lélekkel indítsa 2021-et. Aki pedig most adja be a derekát, és regisztrál valamelyik oldalra, annak ne menjen el tőle a kedve gyorsan.

Mindenkinek ajánlom figyelmébe a témában korábban írt cikkemet, ahol pár gondolatot írtam arról, milyen kérdéseket is érdemes feltenni magunknak ahhoz, hogy kevesebb rossz élménnyel tudjuk működtetni az online társkeresést.

Rekreáció helyett feszültség

Először is szeretném hangsúlyozni, ami ezeknek az online felületeknek a sajátossága, hogy ne tévesszük szem elől, a tinderen (is) folyamatos verseny dúl a mindennapi figyelemért, és ebből a figyelemből nem mindig és nem mindenkinek jut annyi, amennyire szüksége lenne.

Másodszor ezek az igények ebben az ünnepi időszakban felerősödhetnek, átalakulhatnak, mivel sokunknak több szabadidő áll a rendelkezésére, így a telefon is gyakrabban kerül kézbe, több időt töltünk el a közösségi média felületeken. Itt szó szerint az ömlik ránk, hogy mindenki milyen boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatban él, most meg még boldogabban karácsonyozik is, fát díszít már 23-án és özönlenek a boldog karácsonyt üzenetek. Ha ezt szeretnénk elkerülni, leghatékonyabb módon úgy tudjuk elkerülni, ha kikapcsolunk minden telefont, laptopot, tabletet, kihúzzuk az internet kábelt vagy a hozzáállásunkon változtatunk. Nem felejtjük el, rengeteg ember él a közösségi média bűvkörén kívül is, többeket ismerek személyesen is, és tudom, hogy van karácsonyfájuk is, vagy nincs, de ünnepel, ahogy jól esik neki.

Élvezzük ki a közös pillanatokat

Szóval a tárkeresők is érzékenyebbé, érzelmesebbé válhatnak, és több olyan információt oszthatnak meg a másikkal, amit egy ünnepektől mentes, munkával kitöltött hétköznapok során el sem, vagy csak több idő után mondanánk el. Felerősödhetnek a fellángolások, hogy mielőbb találkozzunk, csináljunk közös programot, használjuk ki a karácsonyi hangulatot, „romantikázzunk” gyorsan-gyorsan, hiszen mindenki ezt csinálja és mi is ilyen érzésekre, élményekre vágyunk, amit látunk másoktól, majd az ünnepek után, január szürke hétköznapjaiban már nem lesznek olyan fontosak ezek a közös pillanatok, hiszen elmúltak az ünnepek és az ünnepi hangulat.

De aki komoly pártalálási szándékkal van fent az oldalon, azt talán nem csapják be a karácsonyi fények és illatok, és ebben az időszakban is tudatosan használja az alkalmazást, nem rohan meggondolatlanul randizni és nem ígér olyant, amit januárban már esze ágában sem lesz betartani. Ha mégis ilyent tapasztalunk, mert hát pont olyant ír, amit jó hallani, pont úgy gondolkozik a karácsonyról, ahogy mi, pont ő is annyira egyedül van, távol a családjától, rokonaitól, barátaitól, mint mi, álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el.

Türelem, rózsát terem

Ha valaki az év többi napjait is egyedül éli, akkor jelen esetben is tud várni még két napot a találkozásra, vagy annyit, amennyire a másik félnek is szüksége van, nem igaz? És az a találkozás ünnepek után is ugyanolyan fontos lesz neki, mint most. Ha nem ér rá várni, akkor kezdjünk el gyanakodni, és gondolkozzunk el azon, hogy vajon az év többi napján ő hogy van egyedül, mennyi figyelemre és törődésre lenne ténylegesen szüksége, milyen barát vagy társ válna belőle.

Ez a figyelmi igény abszolút megmutatkozik a csetelések során is. Aki használta már bármelyik társkereső felületet, biztosan tapasztalta, hogy vannak olyanok az oldalon, akiknek ha csak fél nap elteltével válaszol az üzenetére, az illető már addigra se szó, se beszéd szétvált tőle. Ilyen esetben előfordulhat, hogy akinek éppen a kezében volt a telefon, aki azonnal reagált, azzal kibontakozott egy csetelés, aki viszont ezt később tette volna meg, annak már lehetősége sem volt a kommunikációra. Ezek talán még a kevésbé fájdalmas esetek közé tartoznak, hiszen nincs sok információnk arról, milyen is a másik ember, mit is veszítettünk valójában. Ilyen esetben tartsuk észbe, nem mi veszítettünk többet, hanem a másik, aki meg sem ismert minket.

Ne okoljuk magunkat

Szomorúbb az a szituáció, ami szintén nagyon gyakran előfordul, hogy ténylegesen ki is alakul egy kommunikáció, megtörténik az információ csere, egyre több mindent kezdünk el megtudni a másikról, majd ezek után tűnik el a csetpartner, egy nap, több nap, vagy több hét után. A jelenséget „”ghosting”-nak hívják, rengeteg cikk elérhető róla az interneten, így a részleteibe bele sem megyek. De a figyelmet szeretném felhívni rá, hogy nagyon elterjedt jelenségről van szó és tudom, hogy sokat segíthet, amikor ilyen helyzetbe kerülünk, olvassunk róla, tájékozódjunk és ne felejtsük el:

  • nem csak velünk történt meg,
  • teljesen rendben van, hogy ez baromira fájdalmas,
  • nem a mi hibánk,
  • joggal érezzük magunkat becsapva,
  • teljesen érthető, hogy csalódtunk egy másik emberben, de még akár saját magunkban is, mert „hittünk” neki.

És amit a leghatározottabban állíthatok, ez nem arról szól, hogy mi milyenek vagyunk, mi miben vagyunk jók vagy nem jók, és egyáltalán nem ezt érdemeljük, hogy eldobjanak bennünket, mint egy használt zsebkendőt. Ez a lelépési mód nem rólunk, hanem száz százalékban a másikról szól! Szeretnél kialakítani egy bármilyen jellegű kapcsolatot azzal, aki az érzéseit és a véleményét elhallgatva szó nélkül köddé válik? Ezen is érdemes ilyenkor elgondolkozni, amikor már kicsit kilátunk a fajdalmunk mögül.

Kellemes ünnepeket kívánok!

A blog bejegyzés a pszichologuskereso.hu oldalon jelent meg 2020. december 24-én.

Küldj üzenetet

Amennyiben bármilyen kérdésed felmerül, ne habozz, küldj emailt!
A küldött üzenetekre legkésőbb 24 órán belül reagálunk.

Telefonszám

+36 70 743 0196

Helyszín

1055 Budapest
Markó utca 1/b.

Rendelési idő

Hétfő-Szombat: 8:00-22:00
Vasárnap: megbeszélés szerint