Miért nehéz dönteni?

Nehéz dolog a választás

Veszteség az élet minden területén érhet bennünket, és vannak olyan helyzetek, amiket tényleg érdemes is elgyászolni. Itt most nem egy szeretett személy elvesztésére gondolok, hanem olyan helyzetekre, amikor két helyzet közül nekünk van lehetőségünk választani.

És itt a „lehetőségünk van választani”-n van a hangsúly, mivel sokan panaszkodnak arról, ahogy megélik ezeket a helyzeteket. Azt mondják, örülnöm és halásnak kellene lennem, hogy van lehetőségem dönteni, de mégis rosszul érzem magam, feszült vagyok, és azt sem tudom, hogyan, és merre tovább. Melyiket is válasszam?

Erre a helyzetre Irvin D. Yalom találó idézete is segítségünkre lehet.

Yalom szerint „A döntés lemondással jár: minden igenhez tartozik egy nem is, minden döntés megsemmisíti a többi alternatívát”.

Amikor meghozom a döntést, akkor az egyik lehetőségre igent mondok. Viszont ezzel egyidőben a másikra pedig nem-et. Amire igent mondtam, azt a lehetőséget megnyertem, amire pedig nemet, azt a lehetőséget elveszítettem. Ezért attól függően, hogy mennyire nehéz helyzetről, mennyire nehéz döntésről van szó, érdemes megengedni magunknak a negatív érzéseket is, például a szomorúságot, a hiányérzetet, a honvágyat, vagy akár a csalódottságot is a veszteségünkkel kapcsolatban.

Miert-Nehez-Donteni-Lany-Esokabatban-Gondolkodik

Ezek az érzések példák, teljesen egyéni, ki milyen érzéseket él át a helyzete kapcsán.

Gondoljunk arra, hogy elfogadtunk egy új állást. Az ezzel kapcsolatos pozitív érzések mellett veszteségként éljük meg azt, hogy otthagyjuk jelenlegi munkahelyünket, ahol több évig dolgoztunk. Kialakultak munkahelyi kapcsolatok, akár barátságok is, ugyanarra a helyre jártunk be dolgozni hosszú időn keresztül, minden reggel ugyanazzal a kollégával mentünk el kávézni, vagy ebédelni. Megvoltak a szokásos rutinjaink, tisztában voltunk a helyi sajátosságokkal, a munkahely működésével. Ezeket mind elveszítjük egy új munkahelyre kerüléssel. Teljesen természetes, hogy pozitív és negatív érzések is kavarognak bennünk egy időben.

Felmerülhet a kérdés, akkor hogyan tovább? 

  • Adjunk időt magunknak arra, hogy elgyászoljuk az előzőt, és megszokjuk az újat. 
  • Engedjük meg magunknak a negatív érzéseinket is.
  • Tudatosítsuk magunkban, milyen pozitív tapasztalatokkal távoztunk az előző helyzetből, mivel gyarapodtunk.
  • Tartsuk szem előtt, mi volt az oka annak, hogy az egyik lehetőséget választottuk és nem a másikat. 

Küldj üzenetet

Amennyiben bármilyen kérdésed felmerül, ne habozz, küldj emailt!
A küldött üzenetekre legkésőbb 24 órán belül reagálunk.

Telefonszám

+36 70 425 27 58

Helyszín

1056 Budapest
Váci utca 51.

Rendelési idő

Kedd: 11:00-20:00

Szerda: 11:00-20:00

Csütörtök: 11:00-20:00